2014
júl.
30
Budapest wasteland
Ha újabb hódfej farigcsálás, akkor újabb kép ;) Ezúttal kicsit másképp alkottam, mint ahogy szoktam, de ne szaladjunk ennyire előre. A Galaktika kiadó pályázatára készült a Budapest wasteland (ha valakinek van használható magyarosított verziója a címre akkor ne tartsa magában, nekem nincs ötletem rá:) ) Igazából mindig is szerettem volna hasonló képet csinálni, de most megvolt az indíttatás is hozzá :) Nos... így készült:
Először is kellett keresnem egy helyszínt, a Gellért jutott Ro eszébe ami jó ötlet is volt, úgyhogy görkorival egybekötött fotózásra indultunk. Sajnos az ágyúmhoz nincs olyan nagylátószögű obim amivel összetudtam volna hozni a szállót, a hidakat és úgy amúgy is tele volt turistával és kocsikkal, na meg rettenet sok kábellel a póznákon... De legalább jót gurultunk, persze csak óvatosan, nem lett volna jó arcra esni :)
Ötletelés 2.0 : Ferenciek tere (mivel eleve szerepel az " Egy magyar Stalker naplójából " című írásban, ezért végül maradtam ennél a verziónál. Oké, akkor kerítsünk képet. Sajnos a forgalmat nem tudtam volna megállítani, ráadásul az elképzelésem sem egérnézet volt... ezért google és kutakodás, hátha találok legalább egy olyan fotót amivel lehet is kezdeni valamit a jövőben. Streetview-t is próbáltam, de eh... minőségbeli problémáim voltak vele :|
Dávid barátom aki meg ott lakik, gonosz módon épp nyaralt, így nem tudtam kizavarni, hogy csináljon nekem képet :D Nos azért sikerült EGY darabot összevadászni. Úgyhogy ennyit az előzményekről, jöjjön a lényeg:
Ez volt az alap, köszönhetően AndreaBaptistának és annak, hogy lőtt egy képet valamelyik hop on-hop off-ról! Tökéletes volt a szög, majdnem ilyet képzeltem el! Viszont csak a két középső épületet tudtam használni :(
Akkor kezdjük: Először is szétkaptam a képet csoportokra, így kicsit jobban átlátom, hogy mit csinálok. Bár a végére úgyis előszokott törni a káosz...
Az elnevezések nem feltétlenül tükrözik a valóságot khömm :D Miután körbevagdostam az összes részt, nemes egyszerűséggel elkezdtem összekoszolni az épületeket, noha a videóban az látszik, hogy pedánsan haladtam, a valóságban azért ennél jóval kaotikusabb volt a munkafolyamat. Arra most nem térnék ki, hogy konkrétan milyen brushokat használtam, persze ha igény van rá akkor szívesen részletezek bármit, de szerintem a videó sokkal beszédesebb még így is. Na jó... végül is miért is ne, csak a lényeget :)
Főképp ezeket a brushokat szeretem használni, persze az alapokkal is bele-bele nyúlok, de a koszolásokhoz ezek voltak azok amikkel körülbelül 90%-ban festegettem. Az épület koszolásánál csak arra kell figyelni, hogy olyan helyen koptassunk, sötétítsünk ahol a valóságban is ez lenne a helyzet. Jó, persze el lehet rugaszkodni, semmi nincs kőbe vésve! Ó igen, majd elfelejtettem: blending mode! Én szeretem az "overlay"-t és a "soft lightot" használni ilyen helyzetekben (meg amúgy is :D ) szóval általában az egyes csoportok tetején ott csücsült egy egy layer amivel finomítottam a kinézeten. Valljuk be, azért a helyszín miatt ANNYIRA nagyon nem kellett koszolni :|
Hungy kérésére: patterneket csak a zöldségekhez használtam; igazából csak egy zöld plöttyenetet rajzoltam meg a mohákhoz és azt festettem fel mindenhova!
A rombolást folytattam a textúrákkal, fejből annyira azért nem vágtam, hogy is néz ki egy épület amit gyakorlatilag szétbombáztak, de sajnos az elmúlt hónapok eseményei szolgáltattak elég képet amik alapján bőven volt referencia! A crediteket nem tudom kiosztani a képek készítőinek, mert rettenetesen sokat mentegettem el, de természetesen amit nem lehet felhasználni, azt nem is használtam fel. Na de textúrák:
Téglák, csekk. Romok, csekk. Lerobbantott épületek, csekk. Szeméttel teli utak, csekk. Igazából ezek annyira aktívan nem szerepelnek a képben, mivel csak alapot szolgáltattak. A téglák és az utak már megvoltak régről, úgyhogy csak a saját kis textúra gyűjteményemben kellett turkálni a megfelelőkért:) Ó igen, majdnem kifelejtettem, szóval a két középső épület maradt meg az eredeti képből, a többit lecseréltem! És egy jó nagy adag clonestamp és healing brush használattal lepucoltam az összes épületet; azok a fránya turisták mindig belelógnak valahol a képbe :D
Miután legyalultam a teret, jöhetett egy kis 3D...nos eredetileg nem akartam használni egyáltalán LW-t, de a perspektíva miatt könnyebb volt így. És különben is csak az előtérben levő pallók miatt akartam használni... HA! Hittem én... oké előtérbe bekerültek a pallók, de akkor már mi lenne ha a régi munkákból betennék kocsironcsot, meeeeeg esetleg az IFÁT, mert az jó... (itt van két régebbi render amikor még nem pihent a radioaktív párában :D )
Ha ennyi mindent megcsináltam, akkor már lehetne némi vegetáció is... Így bekerült egy rakás zöldség, természetesen instanceok :) A végére hagytam a legizgalmasabbat: Mi lenne ha az épületekből a roncsokat bullettel csinálnám? Ergo szimulálnám a romokat mintha tényleg darabokra estek volna az épületek? Persze csak minimálisan, hiszen az épületek állnak, de kéne rom, mégis csak egy lerottyant jövőbeli Budapest a téma :):) Szóval, csináltam pár fadarabot, téglát, vas csövet, meg egyéb piszkokat, amiket aztán bullettel gyakorlatilag összeomlasztottam.
Még bedobáltam 1-2 dolgot, stop táblát, dobozokat meg pár zöldséget ahol nem volt elég. Oh; elfelejtettem mondani: a környezetet úgy akartam megvalósítani, mintha a Duna kiáradt volna kicsit, ezért is tettem be a pallós részt!
Csak ennyi belőle a 3D ;)
Utána csinosítgattam a környezetet picit:
Majd jöhetett az előtér és az atmoszféra, mivel így túl nyers volt. Az atmoszférátnál gyakorlatilag a csoportok közötti részeket festegettem meg. Nagyobb foltok a háttérbe, kisebb radioaktív kipárolgások a földközeli részekhez; nomeg kis eyecandy a napsugarak formájában :)
Az előtér: az ülő stalker Zybid fotója, persze volt vele munka rendesen, hogy olyan legyen ami nekem kell. Főleg az árnyékokat kellett javítani. Némi akadálypálya mellé, stbstb:
Viszont így még mindig nem volt az igazi, hiszen nagyon elütött a környezettől. És itt egy picit meg is akadtam, valahogy nem éreztem, hogy olyan amit szeretnék, de aztán nekiestem a fényeket megfesteni... És bejött :)
Kicsit csinosítgattam még a hátteret, finomítottam az árnyékokon, bekerült pár tábla és plakát szerűség. Szóval már majdnem készen volt a kép:
Következett még némi színkorrekció és kontrasztjavítás és készen is volt a kép. 8000x4500 a végleges felbontása, úgyhogy nyugodtan lehet majd nyomtatni nagyban :D De még egy fontos dolog mielőtt elérkeznék a végére: Négyféle verzió készült el a képből! Egy kicsit élénkebb színekkel bíró amolyan illusztráció. Ez nagyon jó amúgy, de a hangulatán kicsit változtat a képnek, mindenesetre nagyon ütős azzal is! Egy "noir" ami egész egyszerűen annyira brutálisan jól néz ki, hogy ez lett az abszolút kedvencem! De pályázatra azért csak nem küldök be fekete-fehér képet ;). Egy "mozis" zöldes árnyalatos, nyomasztó:) És az előző három keveréke, a végleges.
A noirt muszáj kipostolnom nagyban is, annyira imádom ;)
Na jó, akkor legyen kitéve a többi is:) Ez az "illusztráció" verzió.
Ez pedig a nyomasztó mozis:
És íme a végleges amit a post elején is láthattatok már:
És a videó ami lemaradt:)
Ennyi;) Köszönet Feleségnek, hogy ismételten kibírta a mániákus alkotóvágyamat, Gabcsinak akit megint csak boldogítottam a kép készítése közben és persze Trebornak a vizes ötletért ;) Több műtétem mostanság nem lesz, de az alkotás nem áll meg; sok minden jóság készül még hód képkifőzdéjében ;)
Písz:
ekho
ui: Kinek melyik a kedvenc verziója?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ad Dio 2014.07.31. 10:16:00
Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.07.31. 10:24:43
Kicsit beszélni magyar???
ekho. 2014.07.31. 10:28:55
ügyfélszolgálatos 2014.07.31. 10:29:11
fluffer 2014.07.31. 10:29:25
mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2014.07.31. 10:38:10
Buncog 2014.07.31. 10:53:15
ekho. 2014.07.31. 11:02:14
dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.07.31. 11:02:24
2014.07.31. 11:06:49
grigorij 2014.07.31. 11:19:31
Vagy ne nevezd világvégének (Monty Python után szabadon).
Egyébként grafikailag valóban remek a cucc, de sajnállak a mély depressziós világod miatt.
Miért van az, hogy az ifjú generáció csak a sötét katasztrófahangulatra tud élvezni?
Holabög Rém 2014.07.31. 11:28:29
ekho. 2014.07.31. 11:29:19
gizmo26 2014.07.31. 12:09:13
Kmami 2014.07.31. 12:33:01
Medgar 2014.07.31. 13:04:35
ScooHu 2014.07.31. 13:09:43
alien 2014.07.31. 13:12:33
alien 2014.07.31. 13:15:19
devilstrueface 2014.07.31. 13:56:43
Zsír.
Budapest ugar
Bár az IFÁ-t kicsit túlzásnak érzem, nem nagyon látni olyat a városban:)
pluhi81 2014.07.31. 14:03:59
Szabadarc 2014.07.31. 14:05:42
br17 2014.07.31. 14:18:27
ekho. 2014.07.31. 14:38:45
gizmo26 2014.07.31. 14:53:02
fénycsepp 2014.07.31. 16:11:01
ekho. 2014.07.31. 17:18:54
dondanial 2014.07.31. 20:32:34
bokember 2014.07.31. 21:30:03
devilstrueface 2014.08.01. 10:21:15
geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.08.03. 02:38:03
Még sok ilyet!